Mi vagyunk többen!

Mi, akiknek tele a tökük – mi vagyunk többen.

Mi, akiket naponta néznek hülyének – mi vagyunk többen.

Mi, akik kétségbeesve látjuk, hogy 23 év alatt minden kártya az asztalra került, az összes remény elszállt, és hogy a következő országgyűlési választáson már nincs kire, mire szavaznunk – mi vagyunk többen.

Mi, akiknek elege lett a korábban a kormányrúdnál álló simlisekből és henyékből, ahogy az akkori öntelt, a társadalmat mélyen lenéző, csak saját politikai és gazdasági érdekeit szem előtt tartó ellenzékből is – mi vagyunk többen.

Mi, akik sem most, sem később nem kérünk a mostani irányítókból, a hamis hazafisággal tekintélyelvű maffiaállamot építő új mutyizókból, a krisztusi alapértékeket nyíltan szembeköpő és ostoba bizniszkeresztényekből, ugyanakkor elegünk van a csakis a pozíciószerzésre összpontosító, haszontalan és lejáratódott ellenlábasaikból is – mi vagyunk többen.

Mi, akik, bár sokféleképp gondolkodunk, de akik mindannyian úgy véljük, hogy ebben az országban különösen szégyenletes, hogy aljas politikai játszmák folytán nagy pártjaink bejuttatták az ország házába a gyilkos indulatoktól és gyűlölettől fűtött, gonosz célok által vezérelt újnyilasokat – mi vagyunk többen.

Mi, akik sokféle, magunkban hordozott és folyton felszínre törő előítélettel küzdünk meg nap mint nap, akik számára a tolerancia nem szlogen és betarthatatlan előírás, hanem naponta elvégzett kemény munka, és akik épp ezért utasítjuk el a megkülönböztetéseket, a rasszizmust, melyekre régebbi és jelenlegi politikusaink erkölcstelen és sunyi kampányokat építettek – mi vagyunk többen.

Mi, akik szerint egy Alaptörvény nem alkotmány – mi vagyunk többen.

Mi, akik elfogadhatatlannak tartjuk, hogy züllött politikusok és mindeddig a saját szakmájukban joggal háttérbe szorított nímandok veszik át a kultúra, az oktatás, a sport irányítását, és akik borzadva nézik, hogy szolgalelkű újságírók dolgoznak azon, hogy pártbrosúrákká alakítsák át a közmédiát, ahol csak a nyelvcsapásokat és a hazugságokat számolhatjuk – mi vagyunk többen.

Mi, akik történelmi bűnnek tartjuk, hogy az országunk határain túl élő, közösségüket és egyéni életüket is tekintve a megmaradásukért küzdő magyarokat az egymást követő politikai kurzusok nem okos és megegyezésre hajlamos, hosszú távú diplomáciával segítik, hanem aljas módon saját belpolitikai érdekeiknek megfelelően bábként használják, megalázzák emberi és közösségi méltóságukban, egyszerű számként kezelik – mi vagyunk többen.

Mi, akik szégyennek tartjuk, hogy a négymillió szegény országában szerencsétleneket, hajléktalanokat, hátrányos helyzetűeket, szegényeket mérlegelés nélkül, egyfajta gőgös és hamis, mindenféle alapot nélkülöző, középosztálybelinek nevezett ideológia alapján eleve bűnösnek és a társadalomból kizárandónak minősítsenek – mi vagyunk többen.

Mi, akiknek felfordul a gyomra attól, hogy a hétköznapi problémákra megoldást kereső „civil mozgalom” nevet olyan, velejéig romlott szövetségek sajátítják ki, akik egyértelmű pártcélokat szolgálnak és pénzmosodaként működnek – mi vagyunk többen.

Mi, akik megdöbbenve és rettegve figyeljük, hogy ma már a munkahelyét megtartani akarónak vagy a vállalkozását működtetni kívánónak két lehetősége van: vagy befogja a száját és hallgat, vagy alázatosan meghajol és hízeleg az épp soron következő erkölcstelen politikai bűnözőnek – mi vagyunk többen.

Mi, akik a fél vagy az egész aktív korunkat úgy töltjük el, hogy a bejelentett minimálbér mellé valamilyen illegális módon megszerezzük a gyermekeink neveléséhez szükséges pénzt, és akik csak abban reménykedhetünk, hogy ha megérjük a nyugdíjas kort, akkor a hátramaradó kevés időben talán nem halunk éhen – mi vagyunk többen.

Mi, akik akaratunkon kívül, kényszerből vagyunk folyamatosan törvényszegők, akiknek elege van abból, hogy egy lakásfelújítás után a ránk erőltetett fekete munka miatt nem vagyunk képesek számon kérni a rossz munkát végzőt – mi vagyunk többen.

Mi, akik megtört lélekkel mondjuk a gyerekeinknek: legalább egy időre menjetek el, keressétek máshol a boldogulást, hogy ne váljatok olyan szerencsétlenekké, mint amilyenek mi lettünk – mi vagyunk többen.

Mi, akik az ezeréves európai magyar közösség hosszú évszázadok alatt folytatott kitartó, küzdelmes és rengeteg személyes áldozatot is követelő munkájának és törekvésének arcul csapását és megtagadását látjuk az értelmetlen és káros bezárkózásban, a hazug elméletek alapján zajló önkirekesztésben – mi vagyunk többen.

Mi, akik e több mint két évtized keserű tapasztalatai után is hiszünk a demokráciában, abban, hogy a szabadon és szenvedéllyel lefolytatott ütközések és viták kínkeserves és fájdalmas folyamata biztosítja a kompromisszumokra épülő, legélhetőbb világot – mi vagyunk többen.

Épp ezért, mivel aggódunk a magyar demokrácia jövője miatt is, tehetetlenségünkben és dühünktől sarkallva úgy döntöttünk, hogy még egy utolsó jelzést küldünk politikai vezetőinknek, az európai közösségnek, az egész világ közvéleményének: 2014-ben természetesen elmegyünk szavazni, de mindannyian érvénytelen szavazócédulát dobunk az urnába. Kétségbeesett lépés, tudjuk, de talán még utoljára sikerül rádöbbenteni mind a bennünket már nem képviselő képviselőket, mind pedig azokat, aki vakon és felhős aggyal követnek pártokat és párvezéreket, hogy bárki is nyer, nem beszélhet sehány harmadról, mert MI VAGYUNK TÖBBEN.

2013. július 27.